Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

A magyar fiatalok gyors ütemben közelítenek Nyugat-Európához

Forrás: G7 | Szemlézés időpontja: 2020. október 21. 16:24

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A 30 évvel ezelőtti rendszerváltás egyik legfontosabb reménye és mozgatórugója a Nyugat-Európához való viszonylag gyors felzárkózás volt. A közhangulatot annak ellenére is sokáig uralta ez a főként anyagi jellegű várakozás, hogy a lehetőségét sokak eleve megkérdőjelezték, azóta pedig a számokból rendre azt láthatjuk, hogy fejlődés ugyan van, de a közeledés semmiképpen sem olyan mértékű, amilyet szerettünk volna elérni.

A Tárki gondozásában most megjelent Társadalmi riport több tanulmánya viszont egyértelműen azt bizonyítja, hogy Kelet-Európa és azon belül Magyarország is az elmúlt 10-15 évben igenis közelebb került Európa fejlettebb részéhez. De itt most ennek nem a gazdasági vetületéről lesz szó.

Messing Vera és Ságvári Bence írásából például kiderül, hogy 2006 és 2018 között Kelet-Európában jóval nagyobb mértékben emelkedett az az életkor, amelyet az emberek a felnőttkor, a középkorúság és az időskor kezdetének határoznak meg, mint az európai átlag. Ez azt jelenti, hogy például a magyarok ma már a nyugat-európaiakhoz sokkal hasonlóbban ítélik meg azt, hogy mikortól számít valaki felnőttnek, középkorúnak vagy idősnek. Ez pedig azért nagyon fontos, mert így az olyan fontos élethelyzetekre is hasonlóbban tekintenek, mint például a gyerekvállalás időzítése vagy a nyugdíjba vonulás célszerű időpontja.

Az adatok szerint a folyamatot a kelet-európai fiatalok hajtják, az ő hasonulásuk még gyorsabb. Egy kelet-európai fiatal 2018-ban általánosságban úgy gondolt ezekre az élethelyzetekre, mint a nyugat-európaiak 2006-ban, ami azt jelzi, hogy az eltérés mértéke gyors ütemben csökken.

A szülés társadalmilag elfogadott felső korhatára Magyarországon 12 év alatt nagyon jelentősen, három évvel nőtt, és most már a 40-45 éves kor közé esik. Ennek messze nem csak a Fidesz-korszak gyerekvállalást ösztönző intézkedései állnak a hátterében (de részben azok is), a hatása ugyanakkor eléggé kontraproduktív. A hosszabb gyerekvállalási periódus ugyanis a szülővé válás elhalasztásával párosul, vagyis az első gyerek is jóval később születik meg, mint régebben. Ez összességében ahhoz vezet, hogy – részben biológiai, részben társadalmi okok miatt – kevesebb gyerek jön világra.

A kormány által annyira vágyott demográfiai fordulathoz tehát nemcsak a gyerekvállalási időszakot kellene meghosszabbítani, hanem az első gyerek megszületésének idejét előbbre hozni, ezt azonban eddig nem tudták elérni a szakpolitikai intézkedések.

Amit adminisztratív eszközökkel sikerült elérni, abban nem sok köszönet van. Mivel 2012-ben a tankötelezettség határa 18 éves korról 16-ra csökkent, a társadalmi normák azonnal megváltoztak: az iskola befejezésének elfogadott alsó korhatára gyakorlatilag azonnal két évvel csökkent. Míg korábban 18,9 éves kor előtt Magyarországon nem tartották elfogadhatónak a tanulás befejezését, ma már 16,7 éves korban is elfogadják.

A nyugdíjba vonulás elfogadott korhatára viszont nagyon stabilan 65 év, ami azért lényeges, mert ennek széleskörű társadalmi megkérdőjelezhetetlensége borzasztóan nehézzé teheti a jövőbeni korhatáremelési gazdaságpolitikai szándékokat.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata