Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Az öncélú fejlődés korszaka véget ért

Forrás: Index | Szemlézés időpontja: 2020. július 7. 07:44

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A fenntarthatóság témája megkerülhetetlenné vált, ahogy a világ rácsodálkozott a globális klímaváltozás kíméletlen hatásaira, a pusztító ausztrál erdőtüzektől a vizek szennyezettségéig. Karina Vissonova dizájnfilozófus szerint az oktatásban ezen a téren még bőven van lehetőség a fejlődésre, ezért Héjja Róbert befektető támogatásával megalapították budapesti Insitute of Advanced Design Studies (ADES) iskolát, amely a radikális fenntarthatóságot tűzte ki a zászlajára. Tavasszal indult volna a hallgatók toborzása, ám a járvány közbeszólt, és most virtuális stúdióban kezdik az oktatást, a korábban tervezett előadásokkal, bőséges időt hagyva arra, hogy beszélgetni tudjanak a témákról, ahogyan az élőben is történne.

A járvány utáni világban még nagyobb igény lett az ilyen iskolákra, ahol több tudományos területről érkező diákok és a tanárok közösen keresnek megoldásokat az aktuális globális problémákra - mondja Karina Vissonova, aki szerint kevés olyan iskola van a világban, ahol kimondottan a fenntarthatóság szempontjai szerint dolgoznak.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata