Ebben a leendő budapesti házban megválaszthatja a szomszédait, cserébe főzni fog rájuk

Forrás: HVG | Szemlézés időpontja: 2020. június 4. 16:12

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Munkaközösség, lakásszövetkezet, építőközösség, kollektíva – ismerősen csenghetnek ezek a retró kifejezések, melyeket a közösségi lakhatási mozgalom hozna vissza a köztudatba. A spanyolviasz újbóli feltaláláshoz más hozzávalók is kellenek, például a fenntarthatóság – meg persze az, hogy e közösségek elődeik többségével szemben most önként és dalolva szerveződnek.

Mérföldkőhöz érkezett a karanténidőszak végére az első magyar cohousing közösség, a CollAction; másfél év munkája és az elmúlt hónapok Skype-megbeszélései után elkészült az az alapelveiket összefoglaló dokumentum, mellyel befektetőket és önkormányzatokat kérhetnek fel, hogy bábáskodjanak az első magyar cohousing társasház megszületésénél.

„Ez lassú folyamat volt, de nem lehet sürgetni. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, egy közösség összeszerveződésének nulladik napjától a ház avatásáig minimum 3, de akár 8 év is eltelik” – mondja Babos Annamária építész, a CollAction egyik alapítója. Miután azonban a szociális lakhatásra nem jogosult középosztály egyre szélesebb rétegei számára válik elérhetetlenné a saját otthon, az állami bérlakás-építési program pedig szinte még a cohousingnál is bizonytalanabb keretek között formálódik, a CollAction által taposott út reményeik szerint újabb közösségeket vezethet ki az albérletezésből.

Az alaptagok összeszerveződése és a belső szabályok lefektetése után épp most kezdődik a társadalmi kísérletnek is beillő folyamat látványos része: a telekkeresés, az egyezkedés az önkormányzattal, és persze a befektető felkutatása. A cohousing kevesebb, mint egy kommuna, de jóval több, mint egy társasház: a lakók nemcsak azt választják meg, kikkel akarnak együtt élni, hanem azt is, milyen irányelvek mentén; együtt döntenek a telekvásárlásról és az építkezésről, majd együtt is működtetik a házat. A modern cohousing épületek jellemzően a fenntarthatóság mentén szerveződnek, és több síkon is megvalósítják azt: a lakók vegyes korosztálya, foglalkozása, családi állapota a társadalmi-kulturális fenntarthatóságot, a közös térhasználat miatt kisebb ökológiai lábnyom a környezetit, a közös tárgyhasználat (pld. a fűnyíróé, bicikliké vagy éppen autóké) és az együtt kigazdálkodott műszaki megoldások (pld. napelemek vagy esővíztározó) pedig a gazdasági fenntarthatóságot garantálják.

Kismamáknak, üres fészek szindrómásoknak és volt hajléktalanoknak is bevált

Dániában a hatvanas években a hippimozgalom farvizén új alapokon szerveződő – jellemzően kisgyermekes – közösségek költöztek vidékre alacsony intenzív beépítésű lakóépületekbe, például sorházakba. A nyolcvanas évektől az elszabaduló lakásárak a nagyvárosokban is létjogosultságot szereztek ezeknek a projekteknek: Koppenhágában, Berlinben, Zürichben és Bécsben is épültek cohousingok, pl. elsők között a bécsi Sargfabrik, melyet a Monarchia legnagyobb koporsógyárának területén a nyolcvanas években hoztak létre. A 2008-as válság még népszerűbbé tette a cohousingot: ma Berlin közösségi lakhatási honlapja csaknem 300 projektet sorol fel, és többségük piaci finanszírozással épült, de az eredményes lakástámogatási rendszernek köszönhetően Bécsben is 18 megvalósult, illetve 7 épülő projekt jegyez hosszú várólistákat. Akadnak projektek, melyek szűkítik a célcsoportjukat, pld. a bécsi Vinzirastban egyetemisták és volt hajléktalanok élnek, Brémában 50 év felettiek költöztek össze, a nemrég átadott brüsszeli L’Espoir-ba pedig alacsony jövedelmű bevándorlókat vártak. Nagy-Britanniában 2014 óta diákok számára érhető el a lakásszövetkezeti hálózat, míg az egyedül álló anyák lakásközössége több nyugati országban is elterjedt.

A CollAction számára is mintaadó, 6 éve működő, 40 lakásos bécsi Wohnprojekt heterogén lakóközössége egymással egyeztetve használhatja a közös bicikliket és elektromos autókat – a kabriótól a családi méretig –, szaunát, játszóházat, közösségi konyhát és termet, könyvtárat, zöldségtermesztésre is használható tetőteraszt, vendéglakást és meditációs szobát. Cserébe minden felnőttnek havi 11 órában a ház körüli teendőkkel kell foglalkoznia, pl. dolgozni a háztömb aljában nyitott közösségi kávézóban. A lakók tulajdonosok, de minimális bérleti díjat is fizetnek – gyakorlatilag saját maguk főbérlői, az általuk létrehozott szövetkezettől bérlik vissza a lakást, melyet jutányos áron építettek, és minden olyan számukra fontos eszközzel felszereltek, mely nemhogy egy lakásnak, de még egy átlagos családi háznak sem tartozéka. A bérleti díj egyébként a közös költségekre és az események szervezésére folyik be. „Mindenkit bérlőnek hívnak, ami azért szerencsés, mert már vannak, akik nem tulajdonosok, hanem tényleg csak bérelnek. Őket az új lakókkal foglalkozó munkacsoport választja ki a várólistáról, majd egy bemutatkozó bulit követően a teljes lakóközösség hozza meg a felvételi döntést” – mondja Babos Annamária.

Tovább az eredeti cikkre »

Kapcsolódó cikkek

Egy hétéves diák feltette a térképre Magyarországot

Down-szindrómás játékbabák tehetik elfogadóbbá a gyerekeket

Nagyon magas a fertőzöttség Budapesten a fővárosi szűrés adatai alapján

Megfogadtam, hogy ezt a csodát én is elhozom - Gyerekkori emlékek a templomból