Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Miért nem kerülnek előre az oltási tervben az óvodai és iskolai dolgozók?

Forrás: HVG | Szemlézés időpontja: 2021. január 26. 18:32

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Ők azok, akik folyamatosan a gyerekeink közvetlen közelében vannak, így fokozottan kitettek a fertőzésnek. Mindannyiunk közös érdeke, hogy minél előbb beoltsák őket – állítja írásában Burai Vera, aki szerint a pandémiás időszakban az oktatás rendszerszintű problémái felnagyítódnak. Az előnyösebb helyzetben lévő iskolák pedig még inkább elhúznak a kevésbé szerencsés helyzetben lévő iskoláktól.

A tavaszi időszakban – az összes szereplő otthontanulása miatt – a szülők is jobban érzékelhették, hogy mennyi felesleges tananyagot tanulnak a gyerekek, mennyi lexikális tudást várnak el tőlük. Láthatták, mennyire felkészületlenül ért mindenkit az új helyzet, az összes kihívásával együtt.

Ősszel szinte semmivel nem volt jobb a helyzet. Úgy indult a tanév, mintha nem lett volna előtte hónapokon át tartó digitális munkarend, mintha nem viselt volna meg családokat – egészségileg és/vagy egzisztenciálisan – a pandémia. Mintha nem árnyékolná be a mindennapjainkat egy világjárvány. Mintha mi sem történt volna.

Bele a közepébe! Nem készültek hatástanulmányok, nem születtek újabb tervek arra az esetre, ha a járvány várható második hulláma alatt ismét otthon ragadnának az oktatás szereplői.

A középiskolások újra a tavasszal megélt helyzetben találták magukat, hiszen 2020. november 11-én tantermen kívüli digitális munkarendet rendeltek el számukra. Az általános iskolákban viszont továbbra is jelenléti oktatás zajlik, és az óvodákba is kötelező járnia a gyerekeknek.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata