Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Miért választja sok család a város helyett a vidéki, tanyasi életet?

Forrás: Portfolio | Szemlézés időpontja: 2020. december 4. 18:38

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A szabadságvágy, a városi életből való kilépés mellett praktikus okai is vannak annak, hogy sok fiatal család vidékre, kisebb falvakba költözik – számoltak be tapasztalataikról a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Műhely című beszélgetéssorozatának legújabb részének vendégei. De milyen előnyei és hátrányai vannak az önfenntartó életmódnak? A műsor szerkesztői Sipos Mihály és Forrai Mária segítségével járták körbe a vidéki, önellátó életmód kérdéseit.

Sipos Mihály agrártudományi egyetemi tanulmányok és munka után néhány éve költözött egy Cegléd melletti tanyára. Számára az egyik elsődleges motiváció az volt, hogy magasabb minőségű élelmiszert, zöldséget és gyümölcsöt szeretne a családjának biztosítani, mint amit szerinte a városi létben elérhető. Ahogy fogalmazott, szeretett volna tiszta élelmiszert előállítani családja számára. Most úgy látja, hogy családjával több hónapra elegendő, saját előállítású élelmiszert tud elraktározni.

 

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata