Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Miért változott meg ennyire az emberek hozzáállása a vírushoz?

Forrás: Qubit | Szemlézés időpontja: 2020. szeptember 18. 14:55

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A koronavírus első és második hulláma sok mindenben eltér, például a fertőzöttek és a halálozások számában, a korlátozó intézkedésekben, de amiről talán kevesebbet beszélünk, hogy az emberek hozzáállása a vírushoz is nagyban megváltozott. Márciusban és áprilisban még látványos képeket láthattunk a boltok wc-papír-készleteit pillanatok alatt felvásárló emberekről, és a Youtube-on is számos videó jelent meg, amelyben azt próbálták elmagyarázni, hogy milyen gyakran és milyen fertőtlenítő szerekkel töröljük át az összes kilincset a lakásban, és hogy tudjuk úgy levenni a maszkot az arcunkról, hogy még véletlenül se érintsünk meg esetlegesen fertőzött részeket.

Ez a fajta óvatosság mára már elmúlni látszik. Az üzletekben potom árakon juthatunk hozzá maszkokhoz, fertőtlenítőszerekhez nagy tételben, ami arra utal, hogy a kezdeti kiugró kereslet mára alábbhagyott. Bár természetesen továbbra is életben vannak bizonyos elővigyázatossági szabályok – amelyek idővel még szigorodhatnak is –, az emberek ébersége lanyhul.

A viselkedésgazdaságtan és a döntéshozatal kutatói hosszú ideje keresik a választ arra a kérdésre, hogy az emberek hogyan ítélik meg a körülöttük levő dolgok kockázatait. Jól látszik, hogy a kockázat észlelése nagyon sok mindentől függ, és számos tényező torzíthatja azt, hogy valaki mit tart kockázatosnak és mit nem. Az egyik ilyen szempont, hogy az adott kockázati tényező mennyire ismert az emberek előtt. Egy márciusi kutatás például azt mutatta ki, hogy azok az amerikaiak, akik minden nap böngészik a koronavírus-statisztikákat, sokkal nyugtalanabbak a járványhelyzetet illetően, és sokkal inkább hisznek abban, hogy ők is megfertőződnek, mint azok, akik nem érzik szükségességét, hogy ilyen statisztikákat olvassanak nap mint nap.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata