Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Szabad vagyok rá, hogy korlátozzam magam

Forrás: Parókia portál | Szemlézés időpontja: 2020. július 4. 12:47

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A gyermekpornográfia haszonélvezőit védelem illeti, de ki védi meg a gyerekeket? Berényi-Jerebák Anikó iskolapszichológus jegyzetét olvashatják a volt perui magyar nagykövet ügyében született ítélet kapcsán.

Régen izgalmas helynek gondoltam Jement. Aztán úgy három-négy évvel ezelőtt megkeseredett a számban a jemeni fűszeres latte abban a bizonyos magyar kávézóláncban. Olvastam ugyanis egy cikket arról, hogy férjhez adtak ott egy négyéves kislányt, aki belehalt a nászéjszakába. Az iszonyat mellett, ami időről időre átfut rajtam, amikor ez a történet eszembe jut (és ez elég gyakori, mert iskolapszichológusként újra és újra felébred bennem a gyanú, hogy...), arra is gondoltam eddig, hogy milyen hálás lehetek hogy ITT nem olyan körülmények uralkodnak, mint OTT. De most elbizonytalanodtam. Kiskorúakról készült pornográf képek ezrei egyéves, két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forintot érnek. Bevallom, mélyen csalódtam.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata