Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Gerendai Károly: Nem biztos, hogy lesz jövőre Sziget

Forrás: Forbes | Szemlézés időpontja: 2020. december 3. 19:58

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Nem érinti túl jól Gerendai Károly pénztárcáját az idei fesztiválszezon elmaradása, de szerencsésnek érzi magát, hogy a világjárvány már a Sziget eladása után érte. Európa egyik legnagyobb fesztiváljának alapítója volt a harmadik Forbes Élő vendége, Galambos Márton főszerkesztő beszélgetett vele.

„Érzékenyen érint, hogy ilyen volt a szezon” – mondta a beszélgetés elején Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója, miután lezárták a rövid small talkot Galambos Márton főszerkesztővel arról, hogy előfizetője-e a magazinnak. (Nem.) Gerendai 2017-ben adta el a Szigetet, egész pontosan az eredeti tulajdonosi kör részesedésének 70 százalékát, így azt, hogy újságosnál vegye a Forbes magazint, megengedheti magának, de az idei fesztiválszezon elmaradása azért érzékenyen érinti, 15 százalék féltenivalója ugyanis még így is van.

„Abban optimista vagyok, hogy a hazai közönségnek szóló kisebb fesztiválokat szerintem már meg lehet tartani jövőre.” A nemzetközi eseményekben viszont már borúlátóbb: „Ezeknél a rendezvényeknél fontos, hogy tudd előre a látogatottságot, hogy mennyit költhetsz, márpedig eddig mindig a jegyelővételen múlott, hogy mennyire tudjuk ezt tervezhetővé tenni. Most el se tudtuk indítani a jegyelővételt, és február-márciusig nem is lesz értelme elindítani, mert senki sem tud semmit előre a nyárról. (…) Nagy kérdés, hogy akkor szabad-e egyáltalán belevágni egy több mint tízmilliárdos költségvetésű rendezvénybe.” Úgy látja, márciusig még lehet húzni az időt, visszafogott költségvetéssel akkor még lehet értelme annak, hogy gondolkodjanak a fesztiválban, de a kockázat akkor is nagy lesz.

Normális esetben már októbertől elérhetőek a Sziget-jegyek, tavaly ilyenkor a bérletek 30 százalékát már eladták – márciusban, amikor a járvány felülírta 2020-at, már bőven 50 százalék felett jártak.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata