Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

„Letaglózó” adatok érkeztek az áprilisi munkanélküliségről

Forrás: Népszava Online | Szemlézés időpontja: 2020. május 27. 15:35

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Újabb 73 ezer ember veszítette el a munkáját áprilisban a KSH adatai szerint. Ők azonban a hivatal szerint nem mind munkanélküliek.

Mintegy 73 ezer fő veszítette el állását áprilisban, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1 százalékra ugrott – derül ki a KSH ma reggeli, legfrissebb közléséből. A most állás nélkül maradók többségét – 54 ezer főt – ugyanakkor a KSH módszertani okokra hivatkozva továbbra sem a munkanélküliek, hanem az inaktívak közé sorolta, így a hivatal szerint áprilisban a munkanélküliek száma csak 19 ezerrel nőtt márciushoz képest, átlagos létszámuk pedig így 187 ezer fő volt. Tavaly áprilishoz képest ez így is 29 ezer fős növekedést jelent, a munkanélküliségi ráta pedig egy hónap alatt 0,5 százalékponttal, egy év alatt 0,7 százalékponttal emelkedett.

A KSH a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definícióira hivatkozva sorolja be a fenti módon az állás nélkül maradókat. Annak meghatározása szerint munkanélküli ugyanis az, aki az adott héten nem dolgozott, de a kikérdezést megelőző négy hétben aktívan keresett munkát. Az inaktívak szintén nem dolgoztak az adott héten, viszont nem is kerestek munkát, vagy ha igen, akkor nem tudtak volna munkába állni. A koronavírus járvány és az amiatt elrendelt korlátozó intézkedések idején ugyanakkor sajátos dolog ezekre a definíciókra hivatkozva inaktívnak nevezni a munka nélkül maradt embereket, hiszen nyilván nem azért nem keresnek munkát, mert nem akarnak dolgozni, hanem azért, mert ez most egyáltalán nem olyan egyszerű. Ezzel egyébként a KSH is tisztában van, hiszen, mint írják: „a munkahelyüket elvesztett személyek többsége – elsősorban a személyes kapcsolatok korlátozása miatt – nem keresett aktívan munkát és/vagy nem tudott volna 2 héten belül munkába állni.”

Ennek ellenére így számoltak márciusra is: akkor 56 ezer fő veszítette el állását, de közülük szintén 54 ezer főt a gazdaságilag inaktívak közé soroltak. Ha ezt az inaktívnak mondott 108 ezer munka nélkül maradót is a munkanélküliek táborába sorolnák, akkor 295 ezres munkanélküliségről kellene beszámolni, ami 6 százalék fölötti munkanélküliségi rátát jelentene.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata