Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Utolérte a minimálbér a létminimumot

Forrás: vg.hu | Szemlézés időpontja: 2020. szeptember 24. 08:14

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Az elmúlt évek meredek minimálbér-emelésének köszönhetően zárult a bérolló a legkisebb munkabér és a létminimum összege között – mondta a Világgazdaságak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.

A szakszervezeti vezető felidézte, hogy a rendszerváltás óta több sikertelen törekvés irányult a minimálbérek felzárkóztatására, ebben végül a 2016-os bérmegállapodás hozott áttörést.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán tető alá hozott egyezség mellett az idén várható 8 százalék körüli reálbér-emelkedés szavatolja, hogy a legkisebb jövedelem megtartsa pozícióját a létminimumhoz képest.

Az elmúlt húsz évben először sikerült lefaragni a korábbi hátrányát a legkisebb munkabérnek.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata