Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

VOSZ: A kata szigorítása erősítheti a válságot

Forrás: növekedés.hu | Szemlézés időpontja: 2020. augusztus 8. 10:12

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A KATA-s vállalkozókat érintő 40 százalékos büntetőadó a kisvállalkozóknak jelentős bevételcsökkenést okoz, mert az extra adóterhet nem fogja a megrendelő viselni, hanem érvényesíti majd a szerződéses árban. Az évi 3 millió forintos, vagyis az átlagosan havi 250 ezer forintos határ pedig több szakmában irreálisan alacsony - fejtette ki a növekedés.hu-nak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Perlusz László nem érti, "miért kell extra terhekkel büntetni azokat a korrekt módon tevékenykedő kisvállalkozókat, amelyeknek van néhány nagyobb megrendelőjük azokkal szemben, akik kizárólag sok apró megrendelést, munkát vállalnak el?". A VOSZ szerint a szigorítás nem oldja meg a rejtett foglalkoztatás problémáját, és erősítheti a válsághullámot a kisvállalkozók körében. A szakmai szervezet továbbra is rendelkezésre áll a szakmai egyeztetésre, az elmúlt időszakban úgy tapasztalták, hogy a kormányzat nyitott a szakmai vitára.

Észbekaptak a vállalkozói érdekképviseletek.

Bár Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara KATA-s vállalkozókat érintó szigorító javaslatából nagyon gyorsan törvény lett, egyre több érdekképviselet ismeri fel, hogy a kisvállalkozásokat nagyon negatívan érinti az eddig kedvező adózási forma szigorítása.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a napokban indított online felmérést arról, hogy a vállalkozók mit szólnak a KATA szigorításához, és szerintük megfelelően nyúlt-e a kormányzat az adóhoz, annak érdekében, hogy kiszűrje a bújtatott foglalkoztatókat.

Mint ismert, a kisadózókat érintő változásban a vállalkozók véleményét nem kérték ki, viszont az egyik legnagyobb vállalkozói érdekképviselet vezetője javasolta azt.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, Perlusz László a növekedés.hu-nak kifejtette, sikeres adózási formának tartja a KATA-t, és abban is egyetért a kormányzattal, hogy lehetnek olyan piaci szereplők, akik nem az eredeti célok – kisvállalkozás egyszerű és ösztönző közteherviselése – érdekében használják ezt az adófajtát. A„vadhajtásoktól” – a korrekt piaci szereplők, munkaadók és munkavállalók érdekében - valóban meg kell szabadulni, mert túlburjánzásuk veszélyeztetné az eredeti szándékot, a korrekt közteherviselés teljes körűvé válását. A VOSZ szerint a megoldást azonban alaposan körül kell járni és óvatosan kell lépni, hogy az eddig létrejött értékek és eredmények megmaradjanak.

 

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata