szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Petíciót indítottak a szegedi frissen végzett orvostanhallgatók, amiért nem tartják meg orvosi avatójukat.

Indokolatlannak érezzük a méltatlan lezárást, hogy az avatásunk elmarad, miközben például több szabadtéri rendezvény megtartható, miközben a stadionokban a meccsek folyhatnak, miközben a szórakozóhelyek nyitva lehetnek

- fogalmaznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) végzett orvosai petíciójukban. A friss diplomások méltatlannak tartják, hogy "6 év megfeszített, kemény tanulás után" hivatásunat úgy kellene megkezdenünk, hogy diplomáikat postán kapják meg, vagy a tanulmányi osztályon veszik át.

Úgy gondolják, hogy az egyetem találna megfelelő megoldást az ünnepélyes doktorrá avatás megrendezésére a járványügyi szabályok betartása mellett is, ezért is indították el a petíciót, amit mára már több mint kétezren aláírtak.

Mégsem marad el minden diplomaosztó - van, ahol stadionban szervezik meg

A veszélyhelyzet visszavonásával sok egyetem döntött úgy, mégis megtartják a diplomaosztókat. Megnéztük, milyen döntések születtek néhány egyetemen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!