szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tárcavezető azt reméli, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyet a Mercedes beruházása indított el Kecskeméten.

„Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban csütörtökön. A tárcavezető Gyulán megtekintette az épülő Airbus-gyárat, Békéscsabán pedig a repülőtér fejlesztése mellett szakképzési kérdésekről egyeztetett.

A látogatás végi sajtótájékoztatóján a miniszter azt mondta, hogy a gyártelepítés sikeréhez fejleszteni kell a békéscsabai repülőteret, emellett biztosítani kell egyetemi és szakképzési szinten is a megfelelő repüléstechnikai oktatói tudást, továbbá szükség van a képzési eszközpark fejlesztésére és a már elvándorolt szakemberek visszacsábítására.

A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére tavaly év végén 154 millió forintot biztosított a kormány, jelenleg dolgozzák ki a részletes terveket. Az MTI információi szerint szó van a futópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbításáról is. A tényleges munkálatok várhatóan jövőre indulnak.

Palkovics László úgy fogalmazott: a repülőteret alkalmassá kell tenni cargo és business utazásokhoz is, ez magával hozza, hogy sport céloknak is meg fog felelni.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágostonról elnevezett tagintézményében e hónapban indult el a közel 2,2 milliárd forintos fémipari képzőközpont kialakítása, amely a térség legmodernebb méréstechnikai és anyagvizsgáló laboratóriuma, automatizációs és szimulációs kabinetje lesz. A központ létrehozásának szükségességét kifejezetten a Gyulára települő Airbus-beruházás vetette fel, a cég számára itt képzik majd a szakembereket. Ide mintegy egymilliárd forintból olyan eszközöket telepítenek, amelyek kezelését jelenleg főként külföldön lehet megtanulni.

A miniszter elmondása szerint egyetemi szinten a Békésben jelen lévő Gál Ferenc Egyetem és partnerei, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni és a Szegedi Tudományegyetem „meg tudják jeleníteni a képzés elemeit”. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyet a Mercedes beruházása indított el Kecskeméten. „A kormányzat ehhez minden támogatást megad” – mondta.