szerző:
Ballai Vince
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Keddtől kinyitnak az iskolák: ügyeletet, illetve szükség esetén felzárkóztató órákat kell tartani. Tanárokkal és szülőkkel beszélve úgy tűnik, nagy tömeg nem lesz a tantermekben. A nyári táborokról még nem döntöttek, de sok család ezeket is inkább kihagyná.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

“A gyerekek már jönnének vissza, voltak, akik maguk kértek korrepetálást, de nem biztos, hogy tanulni szeretnének, inkább csak vágynak vissza a közösségbe” - mondta a hvg.hu-nak egy gellérthegyi általános iskola igazgatóhelyettese. Ők a járvány alatt is tartottak ügyeletet, de sokan nem vették igénybe, az interjú napján például mindössze öt gyerekre kellett felügyelniük.

Esetükben megoldották, hogy az iskolában vegyenek részt az online oktatásban (egy évre előfizettek a Google Classroom Meet-re, ami akár ezer felhasználót is elbír), és az étkezésük is biztosított: “Foglalkoztatjuk is őket, nem csak gyerekmegőrzésről van szó.”

Az iskola keddtől elsősorban az online oktatást folytatja, és természetesen továbbra is ügyeletet biztosít. “Mi is érezzük, hogy egyre több szülő él ennek a lehetőségével, de így sem lesz sok gyerek bent.”

Képünk illusztráció
MTI / Bruzák Noémi

Az igazgatóhelyettes szerint egy-két tanáruk jelezte, hogy szívesen korrepetálna tanulókat, de ezt nem teszik kötelezővé: a szülő eldöntheti, beengedi-e a gyerekét vagy sem. “Maszk, kesztyű, kézfertőtlenítő is rendelkezésre áll” - jelezte, hogy mivel készülnek az fertőzésveszély minimalizálására.

A biztonságra általában odafigyelnek az iskolák, "a tanulók csak kis csoportokban tartózkodhatnak egy-egy tanteremben, az udvart is beosztással használhatják" - idézte egy budapesti szülő a hvg.hu-nak a saját igazgatójuktól kapott tájékoztatást. Náluk a konzultációs óráknál is nagyobb a szigor mint a Gellérthegyen: akinek kevés a jegye és nem lehet lezárni, azt behívhatják.

A megadott időpontokban a tanuló köteles megjelenni az iskolában és maszkot is kell viselnie

- írták a szülőknek küldött tájékoztatóban. Az ő fiát nem rendelték be, de tud olyanról, aki teljesen "eltűnt" március 16-a, vagyis a digitális oktatásra átállás óta. Tudomása szerint ezeknek a diákoknak

szeptemberben osztályozó vizsgát kell tenniük.

MTI / Komka Péter
Azt meséli, náluk már csak a héten van tanítás - ez normál időben is jellemző -, a tanárok egy része el is köszönt.  A következő tanév azonban kemény lesz:

nagyon "óvatosan" tanítottak történelemből, például a Honfoglalást, a magyar őstörténetet már el sem kezdték 5.-ben, ezzel indulnak tehát 6.-ban. Irodalomból a Pál utcai fiúk csúszott át jövére, matekból a geometria, énekből pedig a barokk zene. Felköthetjük a gyatyát.

Máshol menet közben változott a terv: egy szülő elmondása szerint "eredetileg arról volt szó, hogy júniuis 5-ig tart majd a távoktatás, utána már csak témanapok lesznek. Most azonban már úgy néz ki, hogy az osztályfőnök tovább fogja tartani az óráit a tanév végéig, és várhatóan több tanár is követi a példáját. A gyerekek nincsenek elragadtatva ettől."

Több olyan szülővel beszéltünk, aki már nagyon várja a tanév végét. Egyikük azt mesélte, a fiát a héten még számon kérik környezetismeretből és olvasásból. Amúgy zoomos online órákat nem tartottak elsős gyerekének, csak az osztályfőnökkel beszélgettek. Náluk fel sem vetődött, hogy felzárkóztatásra, korrepetálásra bemenjen a gyerek, ügyeletbe pedig nem adják be.

AFP / Sebastian Bozon

Nem szeretnének buktatni

Beszéltünk egy borsodi kisiskola igazgatójával is, aki azt mondta, az a 2-3 diák, aki a tanárok szerint nagyon gyenge eredménnyel oldotta meg a kiküldött matematika-feladatokat, nem ússza meg, hogy bemenjen még pár órára. Az egy-két órás foglalkozáson ezeket fogják átismételni. “Segíteni próbálunk nekik. Ebben a helyzetben nem volna szerencsés buktatni” - mondta az iskola igazgatója a hvg.hu-nak.

Rajtuk kívül “az elsősöket szeretné még behívni tanító nénijük, hogy egy kicsit olvastassa, számoltassa őket” - természetesen külön-külön, más időpontra -, illetve két osztályfőnök jelezte az igazgató szerint, hogy behívná diákjait, de inkább csak azért, hogy megbeszéljék a nyári terveiket, és hogy ősszel miből kell majd ismételni.

“Szeptemberben úgyis minden évben azzal kezdünk hogy ismétlünk, most ez fokozottabban igaz lesz”

- mondta. Az ügyeletre sem sokan jelentkeztek náluk sem: június 2. után csak egy hétig lesz szükség rá, a diákok túlnyomó többsége a távoktatásban marad.

MTI / Vajda János

Nem tudni, országosan hány szülő kért ügyeletet iskolás gyereke számára keddtől, de Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke nem számít tömeges igényre: "Csak azok fogják igénybe venni, akik nagyon nem találnak más megoldást."

Ő maga egyébként "túlkapásokról" is hallott: tud olyan iskoláról, ahol az igazgató az összes kollégát berendelte a június 2-i hétre, pedig az oktatásirányítás többször is jelezte, hogy a pedagógus maga dönti el, kit hív be felzárkóztató órára. A szakszervezeti vezető szerint az igazgatóktól elvárható, hogy engedjék a tanárt önálló döntéseket hozni: ha úgy ítéli meg, hogy senki nem igényel felzárkóztatást, akkor ne kényszerítsék ennek megszervezésére, ha viszont szeretne tartani ilyen foglalkozásokat, akkor segítsék ebben.

A táborok még bizonytalanok

A nyári táborok megtartása több iskolában bizonytalan, leginkább azért, mert még zajlik az igényfelmérés a szülők körében, illetve várják a tankerület erre vonatkozó ajánlásait. Az azonban elég valószínű, hogy nem fognak tolongani a gyerekek sem az ügyeleteken, sem a táborokban. A szülők közül többen ódzkodnak közösségbe küldeni őket, van, aki azért, mert úgy érzi, már kifáradtak, vagy eleve nem szeretik a menzakaját, többen pedig azért, mert idős hozzátartozóikkal élnek közös háztartásban, és őket féltik.

AFP / Mohammed Abed

A gellérthegyi iskolában még nincs végleges döntés a nyári táborokról. “Most kezdjük felmérni az igényeket, az már látszik, hogy nincs tömeges jelentkezés” - mondta az igazgató. Az ottalvós tábor megszervezése bizonytalan, de napközi jellegűt tartanak majd, “olyan programokkal, amik minél kevesebb utazással megoldhatók”. “A lehető legbiztonságosabban próbáljuk ezt is megszervezni.” Bizonytalan a sporttábor is, mert annak része a délutáni uszodázás, és még nem tudják, hogy ezt mennyire lehet biztonságosan megszervezni. Azt mondta, kaptak már ajánlásokat a tankerülettől, de azt a tábort, ahol nem tudnak ezeknek megfelelni, inkább elhagyják.

A borsodi kisiskolába csak kevesen kértek a nyárra napközit, legfeljebb nyolcan egy hétre. Az igazgató szerint náluk a tankerület jelezte, hogy pályázik majd tematikus - kézműves vagy sport - nyári táborra, amit kiscsoportos jelleggel tartanának meg, de még nem tudnak semmi biztosat. A táborok megtartására vonatkozó tankerületi ajánlásokat pedig a jövő hétre várják.

Ballagás az üres iskolában, bizonyítványosztás idősávokban

A ballagás inkább egyfajta személyes jellegű búcsú lesz az iskolától, bár a gellérthegyi iskolában még gondolkodnak abban, hogy valamivel nagyobb rendezvényt tartsanak. Nagy az épület és nagy az udvar is, itt a biztonságos távolságot is lehet garantálni.

A bizonyítványosztást viszont biztos, hogy térben és időben eltolva tartják. Két óránként jönnek majd az osztályok, az évzáró műsor pedig várhatóan online lesz. “De lehet, hogy fogunk még lazítani a szabályokon, ha járványhelyzet és a fenntartó is megengedi” - mondta az igazgatóhelyettes.

Borsodban nem lehet jelen a ballagáson a tágabb rokonság, de lehet, hogy gyerekenként két felnőttet beengednek majd. Az igazgató szerint alapvetően a szabadban lesznek, és búcsú jelleggel végigjárják az osztályokat, ez volt a tankerülettől kapott legutolsó ajánlásban. A bizonyítványosztást ők is osztályonként külön-külön szervezik majd meg, a diákokon kívül csak az igazgató és az osztályfőnök részvételével.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI / EPA / Christian Bruna)

Ballai Vince Itthon

Új korszak kezdődött az egyetemi oktatásban is

Normál oktatási rendre készülnek ősztől az egyetemek, már ahol gondolkodnak ezen, a többség ugyanis egyelőre a vizsgák és diplomavédések biztonságos lebonyolítására fókuszál. A karanténidőszak alatti távoktatást többen pozitívan értékelték, és jelezték, egyes elemeit érdemes lesz megtartani, de a rendkívüli szemeszter sikerességét a vizsgákon elért eredményeken lehet majd lemérni.

Horn Gábor Vélemény

Horn Gábor: Minden iskolás megtanult valamit a függetlenségről

Nem áll meg az élet, ha a befogadhatatlan adatmennyiség csillapodik. Maradjon meg egy nap az ötből, amikor nincs bezárva és a székhez kötve a gyerek, amikor nem undokoskodik vele senki, amiért más tempóban halad. Vélemény a digitális (vagy inkább táv-) oktatás elmúlt bő két hónapjáról és arról, ami abból következik.

Ballai Vince - Joó Hajnalka Itthon

Erős a gyanúnk, hogy az iskolák nem erre a kormánydöntésre számítottak

Sok iskola még emészti a szerdai bejelentést arról, hogy június 2-től kiscsoportos konzultációra újra beengedhetnek diákokat. A többség még várja a tankerülettől az erről szóló gyakorlati útmutatót, és csak kevesen döntötték el, hogyan folytatják az oktatást. Egyes tanárok sokallják, az államtitkár ugyanakkor többször is jelezte: iskolai konzultációs órákat nem lesz kötelező tartani, az csak lehetőség a felzárkóztatásra. Az iskolákhoz hasonlóan az önkormányzat is csak emészti a bejelentést.