Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

A házasság és az egyedül Istennek ajándékozott intimitás, a cölebsz élet szépsége

Forrás: Magyar Kurír | Szemlézés időpontja: 2020. július 9. 11:55

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Az alábbiakban Roska Péter, a budapest-újpesti Szent József-templom plébánosa írását közöljük.

Az emberben él egy olthatatlan vágy arra, hogy a legbensőségesebb módon egyesüljön azzal, aki feltétel nélkül szereti őt, és akit gyengéden viszontszerethet. Isten férfinak és nőnek alkotta az embert, és meg akarja ajándékozni a szeretetben való egyesülés, az egység csodálatos tapasztalatával. A hitvesi szeretetben két ember egymásnak ajándékozza magát, szövetséget köt holtodiglan-holtomiglan. Ezt a szeretetben való egységet fejezik ki a testükkel is, amikor egymásba belefeledkezve egymáséi lesznek, és erre a szeretetre bízza rá Isten egy új, megismételhetetlen emberi személy létrejöttét. Kettejük viszontagságokkal teli, közös története a törékenység és kiengesztelődés tapasztalatával kifejezi azt a kalandot is, amire Isten vállalkozott, amikor az emberben hasonló társat teremtett magának, akinek nemcsak életet adott, hanem Krisztusban életét adta érte.

A hitvesi szeretetszövetség az egyik legszebb valóság, amit ember itt a földön megtapasztalhat, mégsem beteljesülése az ember titkának. Törékeny dolog: megtörténhet, hogy szeretett társam megváltozik, sőt hűtlenné lehet, és meg is halhat. Isten általa csak ízelítőt ad abból a hűséges, gyöngéd, áldozatos szeretetből, amivel Ő maga szeret minket. Senkivel sincs olyan szoros kapcsolata egy teremtménynek, mint magával a Teremtővel, aki szeretetből teremtette őt; a Megváltóval, aki feláldozta magát érte, aki saját Magával: szent Testével és Lelkével ajándékozza meg, hogy végérvényesen az övé legyen: „Magadnak teremtettél, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned” – írja Szent Ágoston.

Isten minden emberi személyt így szeret, és mindenkinek – akármilyen kockázatos ez – szabadságot adott, hogy képes legyen teljes szívéből, lelkéből és elméjéből viszontszeretni Őt. A legtöbb embert éppen a hitvesi és a szülői szeretet által akarja megformálni, hogy képessé váljon a szívből jövő, önzetlen, áldozatos szeretetre, hogy amikor halálában találkozik Teremtőjével, fel tudja ismerni Őt, aki csak Szeretet. Mégis meghív egyeseket már itt a földön arra, hogy egyedül Vele egyesüljenek, egyedül Annak ajándékozzák oda legbensőbb intimitásukat, aki életet ajándékozott nekik, aki Jézusban életét adta és Lelkét kitette értük.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata