Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Ferenc pápa, a párbeszéd embere

Forrás: Népszava Online | Szemlézés időpontja: 2020. július 2. 13:13

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Minden korábbinál jobban megismerhetjük a pápa ars poeticáját egy, a minap megjelent könyvből. S még jobban megerősít bennünket abban, hogy az egyházfő Krisztus küldötte.

Ferenc pápa abban különbözik megannyi elődjétől, hogy oly közel érezzük magunkhoz. Felejthetetlen volt, amikor a koronavírus miatti félelem mindennapjaiban Urbi et orbi áldást osztott magányosan, a Szent Péter téren, a szakadó esőben. A Szentírásból tudjuk, Isten emberré lett, s Ferenc pápa ténykedését figyelve még jobban megérthetjük, mit is jelent ez, hiszen kitartóan, következetesen halad krisztusi útján. Az út tele van görönggyel, kanyarral, erősen fúj az ellenszél is, de nem adja fel, megy előre, amíg ereje van hozzá. Ferenc pápa nem beszél rébuszokban, kimondja, amit gondol, de mindezt olyan emberséggel teszi, hogy azok is átérzik intelmeit, akikbe egy csepp jószándék szorult.

Gondolkodását még jobban megérthetjük Dominique Woltonnal folytatott beszélgetéseiből, amelyet a Vigilia Kiadójának jóvoltából már magyar nyelven is lehet olvasni. A francia szociológus 2017-ben tizenkét alkalommal járt a pápánál. A kommunikáció szakembereként ismert Wolton arra keresi a választ, hogyan gondolkodik az egyházfő a vallás és a politika kapcsolatáról, Európa jövőjéről, kulturális sokszínűségéről.

Azok számára is újdonságot jelenthet a mű, akik rendszeresen figyelik az egyházfő megnyilatkozásait. Jól tudjuk, már számos alkalommal állt ki a menekültek mellett. 

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata