Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Isten önkéntesei

Forrás: Újváros | Szemlézés időpontja: 2020. október 21. 17:11

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A héten ünnepeljük az 1956-os forradalom kitörésének 64. évfordulóját. Ez az esemény indította Chiara Lubich-ot, hogy 1957 janurjában a most következő vezércikkét megírja, és ennek nyomán indult útjára a Fokoláre Mozgalomban az önkéntesek ága. Lényegét tekintve azonban minden keresztény hivatását körvonalazza: hitelesen élni a mindennapokban, így kiáltva Isten nevét a világba.

Bécsben jártunk. Menekültek csoportjaival találkoztunk. A világ valóban átérezte a magyar nép tragédiáját, és a menekültek segítségére sietett. Így sok mindenhez hozzájutottak: élelemhez, édességhez, ruhához; menedéket, kedvességet, s főként lélegzetvételnyi szabadságot kaptak.

Egyikünk odament egy 16 éves fiúhoz. Még kezében volt a pisztolya. Megsérült a harcban, és büszke volt, hogy 16 embert lelőtt. De amikor jobban érdeklődni kezdtünk iránta, sírva fakadt, és arra vágyott, hogy viszontlássa édesanyját. Megkérdeztük a fiút, hogy ismeri-e Istent. Határozott nemmel felelt. Aztán hozzátette, hogy hallotta édesanyját és édesapját Istent káromolni, s mert így nevelkedett, meglepődött, amikor édesanyja a magyarországi zavargások kezdetén Őt hívta segítségül. Mindenesetre a fiúnak Isten semmit nem jelentett. Másokkal is találkoztunk, és hozzá hasonlóan, sokuknak Isten semmit sem jelentett.

Látva, hogy azokban a lelkekben Isten neve semmivé lett, új módon és jobban megértettük, hogy a Szentatya miért kiáltotta: „Isten, Isten, Isten! Isten segíteni fog nektek, Isten lesz az erőtök. Isten, Isten, Isten!

Visszhangozzék e szavakba nem foglalható név, minden jog, igazságosság, béke forrása. Visszhangozzék parlamentekben, tereken, otthonokban, üzemekben… (Őszentsége XII. Pius rádióüzenete – 1956. 11. 10.)

Létrejöhetett egy olyan társadalom, mely el tudta távolítani az emberek szívéből Isten nevét, Isten valóságát, Isten gondviselését, Isten szeretetét. De kell lennie egy olyan társadalomnak is, mely visszahelyezi az Őt megillető helyre. Isten van, létezik. Nemcsak azért mert hisszük, hanem, hogy úgy mondjam, azért is, mert látjuk Őt: ki hozta létre e csodálatos földet? Ki alkotta a csillagokat az égen? Ki adott nekünk érző lelket, mely megkülönbözteti a jót a rossztól? Ki teremtett minket?

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata