Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Magyarországnak küldött üzenetet vasárnap Ferenc pápa

Forrás: Magyar Hang | Szemlézés időpontja: 2020. szeptember 20. 15:26

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Ferenc pápa a szokásos Úrangyala imáját követően vasárnap délben külön köszöntette a magyarországi híveket, amelynek apropóját az adta, hogy a világjárvány előtti tervek szerint az elmúlt napokban kellett volna zajlania Budapesten a nagyszabású katolikus világrendezvénynek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A 2020-as eseményen egyes meg nem erősített hírek szerint a Szentatya is részt vett volna.

A pápa olasz nyelven elmondott rövid – Vatican News hírportál videócsatornájára is felkerült – beszédében azt mondta: „Üdvözletemet küldöm a magyarországi főpásztoroknak és híveknek, s mindazoknak, akik hittel és örömmel várták ezt az egyházi eseményt. A Kongresszust jövő év szeptember 5 és 12 közöttre halasztották, továbbra is Budapesten.” –Folytassuk a felkészülés útját, az Eucharisztiában fellelve az élet forrását – tette hozzá a katolikus egyház feje.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata