Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

A demokrácia esélyei – Gondolatok a Capitolium ostroma kapcsán

Forrás: Újváros | Szemlézés időpontja: 2021. január 19. 08:22

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A szabadság fontos jellemzője az is, hogy többféle véleményt is megismerhetünk, ez alapján tudunk bármilyen kérdésben megfontoltan dönteni. Az utcai erőszak egyik vagy másik oldalon és a cenzúra lehetnek egy válság tünetei, de a megoldáshoz nem visznek közelebb. Mi az, ami közelebb vihet? – történész, kutató, tanár szerzőnk gondolatai.

„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.”

Az Egyesült Államok „alapító atyáinak” sorai jutottak eszembe az USA legújabb kori válságának újabb állomásait figyelve. A történet nem 2021 januárjában, a Capitolium ostromával kezdődött, hanem legalább egy évvel korábban.

A szárnyaló amerikai gazdaságot „telibe kapta” a koronavírus-járvány: napjainkig már 385 ezer amerikai vesztette életét a járványban. A koronavírus-járvány miatti lezárások közepette tavaly márciusban és áprilisban több mint 22 millió munkahely szűnt meg az USA-ban, az álláskeresők közel fele továbbra sem tudott elhelyezkedni. Válság idején a történelemben gyakori jelenség a szélsőséges erők megerősödése. Most sem történt másként.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata