Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

A járványra kijelölt kórházak várják az áramfejlesztőket a lélegeztetőgépekhez

Forrás: G7 | Szemlézés időpontja: 2020. szeptember 22. 16:48

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A korábban általunk becsült bő félmilliárd forintnál végül kevesebbet, nagyjából 437 millió forintot fizethet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a lélegeztetőgépek biztonságos működéséhez szükséges áramfejlesztőkért. A dízelaggregátorokra azonban valószínűleg még heteket várhatnak az érintett kórházak, köztük olyanok is, amelyeket épp a hétvégén nevesítettek, mint a koronavírus-fertőzöttek elsődleges ellátóintézményeit.

A második hullám elejére tervezték

Még júliusban írtunk róla, hogy az ÁEEK első körben 38, később igény szerint további 11 dízelaggregátor beszerzésére írt ki közbeszerzést. A tenderre az indoklás szerint azért volt szükség, mert az érintett közel két tucat kórházban annyira elavultak az ilyen berendezések, hogy (áramszünet esetén) nem tudnák teljes bizonyossággal biztosítani az új lélegeztetőgépek folyamatos működéséhez szükséges villamosenergiát.

Éppen ezért a cél az lett volna, hogy az aggregátorok a – kiírásban szeptember-októberre jósolt – második hullám idejére már rendelkezésre álljanak, ám ezt nem sikerült elérni.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata