Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

“Az ember segítő kezet nyújt és szinte leköpik”

Forrás: 444 | Szemlézés időpontja: 2020. június 5. 07:44

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

„Visszaéltek azzal, hogy békejobbot nyújtottam, nem gondolom, hogy ez egy ilyen találkozón megengedhető.”

Ezt Igor Matovic szlovák miniszterelnök nyilatkozta a szlovákiai magyar nyelvű Pátria Rádiónak arról, ami a keddi, általa szervezett történelmi eseményen történt. Az előző választást nyerő Olano párt vezetője ugyanis a magyar származású lakosság felé tett gesztusból Trianonra emlékező eseményt szervezett a pozsonyi várba, ahová meghívott 100 felvidéki magyart, akiket magyar nyelven köszöntött egy békülékeny beszédben.

Arról beszélt, hogy a jövőbe érdemes nézni és nem érdemes boncolgatni a 20. század történelmi felelősségeit. Illetve hogy érti a szomorúságot Trianon miatt, de az „olyan történelmi folyamatok eredménye volt, melyek során a magyar elit sok hibát vétett, és több rosszul időzített lépést tett. Ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy ami az egyiknek veszteséget és igazságtalanságot jelentett, az másoknak esélyt és lehetőséget hozott.”

Matovic szerint a történelmi Magyarország a „miénk” is volt, a szlovákok a magyarok mellett harcoltak a törökök ellen, és évszázadokon át; „legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak.”

A miniszterelnök a mostani Pátria-interjúban arról beszélt, hogy milyen meglepetés érte.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata