Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Ellenzék: üzenet nincs, csak sértődés és szalámizás

Forrás: Magyar Hang | Szemlézés időpontja: 2020. június 5. 12:10

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Nem teheti zsebre az ellenzék, amit Török Gábortól kapott az Egyenes beszéd kedd esti adásában. Még úgy sem, hogy a politikai elemző nem először beszélt arról: a Fideszen túli világ képtelen tematizálni, helyette össze-vissza kommunikál, és nincs egy jól meghatározható üzenete, stratégiája. Olyasmi ez, amit az elmúlt tíz évben szinte bármikor el lehetett mondani. Legyünk persze igazságosak, egyszer-kétszer azért akadtak kivételes pillanatok. Veszprémben a kétharmad borítása, a hódmezővásárhelyi időközi győzelem, illetve a tavaly őszi önkormányzati választás reményt adhatott az ellenzéknek. De ez mindig csupán időleges maradt, most pedig talán minden korábbinál lesújtóbb az összkép.

Nehezíti a helyzetet az ellenzék frusztráltsága: politikusai, háttéremberei ma már a puszta helyzetleírásra, a vélemények kifejtésére is ugranak. A Jobbikban például épp egy online lapra haragszanak, amiért ott egyes szerzők kritikus cikkeket mertek írni róluk.

A fő kérdés mindig az: erre az ellenzékre szeretné bárki leváltani a Fideszt? Szocialista korrupciógyanúra a fideszest? A határon túli magyarok elleni hergelésre a migránsozást? Az ellenzék sajtó elleni sértődésére a kormányzatét?

 

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata