Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Katalónia: A szocialisták nyertek, de a szeparatisták örülhetnek

Forrás: 24.hu | Szemlézés időpontja: 2021. február 16. 07:12

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A vasárnap tartott katalán választáson bár a legtöbb szavazatot kapták, mégse valószínű, hogy hatalomra kerülnek a szocialisták. Összességében ugyanis jóval többen voksoltak a Spanyolországtól elszakadni vágyó pártok mellett.

A legtöbb szavazatot a maradáspárti Katalán Szocialista Párt (PSC) kapta, de ez korántsem jelenti a győzelmüket. Egyrészt azért, mert 23 százalékukkal ugyanannyi mandátumhoz jutottak, mint a 21 százalékot – 45 ezerrel kevesebb szavazatot – elérő függetlenségpárti Katalán Köztársasági Baloldal (ERC). Szám szerint 33-hoz. Másrészt, noha 2006 óta nem voltak ilyen eredményesek a szocialisták – 2017-es szavazatarányukat egyenesen megduplázták –, az összes szeparatista párt együtt 74 mandátumos többséget szerzett a 135 fős barcelonai parlamentben, ahol 68 mandátum is elég a többséghez.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata