A média és mi: miért ragaszkodunk hozzá, ha hiteltelen?

Forrás: Parókia portál | Szemlézés időpontja: 2020. július 16. 09:18

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Nem bízunk a médiában, mégsem bírunk meglenni nélküle – a járványhelyzet tükrében megláthattuk a médiához fűződő ellentmondásos viszonyunkat. Egyáltalán, mit várhatunk a médiától, és mit nem? Cikksorozatunk első részében a média működéséről és a hitelesség korlátairól olvashatnak – ahogy mi látjuk.

Miközben elévülhetetlen szerepe volt a világsajtónak és a magyar médiának abban, hogy idejében értesüljünk a járvány következményeiről, talán Ön is azok között van, akik egy idő után azt mondták: nem akarok több félelemkeltő cikket olvasni a témában, vagy még egy számadatot hallani a megbetegedésekről. Talán a járvány gazdasági következményeit a saját bőrén érezve kétségbe vonja azt is, szükséges volt-e ennyire drasztikus lépésekhez folyamodni a járvány visszaszorításában. Természetes, ha elbizonytalanodunk a média hitelességében, a kormány szándékában, a szakemberek hozzáértésében, sőt, még a saját ítélőképességünkben is. Cikksorozatunkban ezért foglalkozunk azzal, aminek nagy része van abban, milyen utat jártunk be a bizalomban és a bizalmatlanságban, a szorongásban és a tagadásban. Témánk: hogyan működik a média, és mi jellemzi a mi viszonyunkat hozzá – azaz hogyan működünk mi, médiafogyasztók. Célunk nem az, hogy megválaszoljuk a járvánnyal kapcsolatos kérdéseiket vagy az arról alkotott véleményüket bármilyen irányban befolyásoljuk, csupán az, hogy segítsünk rálátni az arra vonatkozó híreket, információkat közvetítő közeghez való viszonyunkra. Annak reményében, hogy ezzel tehetünk egy lépést afelé, hogy felszabaduljunk egy szabadabb, ugyanakkor felelősebb, és csupán az egészséges félelemnek teret adó médiafogyasztói jelenlétre.

Pandémia – infodémia

Egy olyan súlyos téttel bíró élethelyzetben, mint egy világméretű járvány, a legalapvetőbb kérdés, hogy melyik hírforrásnak hihetünk az értesülések, híresztelések és a valódi történések sodró áradatában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) infodémiának keresztelte el a szelektálatlan információözönt, ami azt jelenti, hiteles és kétes forrásból egyaránt kapunk híreket és álhíreket. Túlmediatizált, -informált és technicizált világunkban ilyenkor tanácstalanságunkban már-már csodaszerként oldja szorongásainkat a személyesség. Két, merőben más jellegű, ám bizonyos értelemben egyaránt médiumként funkcionáló közeg, a könyvtárak és az egyházak ebben a krízisben helyi szinteken válaszolhatták meg maguknak a kérdést: akarnak-e eligazítást és más-más értelemben, de oltalmat nyújtani a hozzájuk fordulóknak, esetleg ők maguk kezdeményezik-e a kapcsolatfelvételt az emberekkel.

Nincsenek arról adataim, hogy vajon hány lelkész vagy gyülekezeti szolgáló közösség vállalta magára, hogy nemcsak a bevásárlásban segít a látókörébe kerülőknek a veszélyhelyzet idején, de az eligazodásban is kapaszkodókat nyújt: hétköznapi értelemben egyfajta hírszűrőként funkcionál, lelki értelemben pedig nagyobb narratívába helyezi az eseményeket és pásztorol. Mégis meggyőződésem, hogy sokan, valószínűleg a legtöbben így járhattak el, mindkét dimenzióban gyakorolva az önzetlen és áldozatos szeretetet és felelősségvállalást.

Saját értékét és a krízishelyzetben rejlő lehetőséget ismerte fel a könyvtárszakma is, amely az internet elterjedésével bizonyára komoly változásokat tapasztalt a látogatók könyvtárhasználati szokásaiban, a könyvtár szerepének értékelésében. Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének munkatársai által összeállított Álhírek és infodémia a koronavírus korában – mit tehetnek a könyvtárak? című cikkében olyan oldalakra hívja fel a figyelmet, amelyek segítenek kiszűrni, illetve megcáfolni az álhíreket. Mint írják, a koronavírus-járvánnyal robbanásszerűen, 900 %-kal nőtt a tényellenőrzők látókörébe került hírek száma. Az információéhség és –túlterheltség, persze, kedvez az álhírek és az összeesküvéselméletek szaporodásának is. Ugyanez a cikk mutatja be azt is, hogy a járvány eddigi tetőzésekor az álhíreknek csupán 38 %-a volt teljesen hamisított hír, 59 %-ban inkább a részigazságok eltorzítása, a kontextus meghamisítása történt.

Tovább az eredeti cikkre »

Kapcsolódó cikkek

Az Ensana Grand Margitsziget, korábbi nevén a Grand Hotel, az ikonikus Margit-szigeten található

„Mindig van egy jobb mondat” – dr. Balázs Géza nyelvész professzor a nyelvek életéről, haláláról és feltámasztásának lehetőségér

A kormánysajtó 57, a kormányfüggetlen lapok 7 sajtópert vesztettek 2020-ban a Fővárosi Törvényszéken

Megváltozik a magyarérettségi, félő, hogy a magolás érettségije lesz belőle