Amikor a kórházakban még földre szórt szalmán feküdtek a betegek

Forrás: We Love Budapest | Szemlézés időpontja: 2021. január 18. 14:05

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Omladozó falak, betört ablakok, rozsdás csövek, szűkös terek, kevés ágy és egyre kevesebb orvos, ápoló vagy bárki, aki a kórházban fekvő betegekkel foglalkozna – ez a kép egyszerre igaz az 1700-as évek pesti és budai, illetve sokszor a mai kórházak állapotára is. Ez nyilván egy felnagyított összehasonlítás, de bármennyire szomorú is, nincs olyan messze a valóságtól. Az egészségügy és a kórházak állapota az egyik legfontosabb téma, amivel hosszú évtizedek óta foglalkozik a társadalom, valahogy mégis hányattatott sorsa van.

Noha a kórházak elterjedése elsősorban a pestisjárványhoz kötődik, Magyarországon már Szent István korában is léteztek ispotályok, a késő középkorból pedig több kórházat is említenek okleveleink, mint például a budai Szent Lélek ispotály – ez volt a középkori Buda legjelentősebb kórháza –, a Szent Erzsébet ispotály, Szent Lázár lovagok kórháza, a Margit-szigeti apácák zárdájának kórháza vagy a Szent Miklósról elnevezett pesti kórház – ezek azonban a török hódoltság idején megsemmisültek, nyomaik még romokban sem maradtak fenn.

Tovább az eredeti cikkre »

Kapcsolódó cikkek

Az Ensana Grand Margitsziget, korábbi nevén a Grand Hotel, az ikonikus Margit-szigeten található

„Mindig van egy jobb mondat” – dr. Balázs Géza nyelvész professzor a nyelvek életéről, haláláról és feltámasztásának lehetőségér

A kormánysajtó 57, a kormányfüggetlen lapok 7 sajtópert vesztettek 2020-ban a Fővárosi Törvényszéken

Megváltozik a magyarérettségi, félő, hogy a magolás érettségije lesz belőle