Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Bemutatták Rómában a Francesco című dokumentumfilmet

Forrás: romkat.ro | Szemlézés időpontja: 2020. október 22. 21:58

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A Francesco című dokumentumfilmet október 21-én a Római Filmfesztiválon mutatták be. Ferenc pápa pápaságának nagy témáit mutatja be, amelyek közül a sajtó kiemeli a melegekről mondott szavait. Ismertetésünk a Vatican News és az Avvenire, az Olasz Püspöki Konferencia napilapja alapján készült.

A film rendezője a 48 éves, orosz származású, de már amerikai állampolgárságú Jevgenyil Afinevszkij, akit négy évvel ezelőtt Oscar-díjra is jelöltek az ukrán forradalmat bemutató Winter on Fire című alkotásáért, 2018-ban pedig három jelölést kapott az Emmy-díjra Cries from Syria című filmért.

Október 22-én a Vatikáni Kertekben az alkotást a szociális és humanitárius témájú filmekért adható Kineo-díjjal tüntetik ki. Rosetta Sannelli, a díj átadója a film történelmi értékét méltatta: „Ferenc pápának a világ különböző részein tett utazásait Afinevszkij dokumentumfilmje a híradók képeivel és videofelvételeivel mutatja be, hiteles képet adva ezzel korunkról.” Az Amerikai Egyesült Államokban október 25-én a Savannah Filmfesztiválon mutatják be dokumentumfilmet.

Az új film Jorge Mario Bergoglio pápaságát, annak fő témáit mutatja be egy sor interjún keresztül: szól korunk kihívásairól, azokról a sürgető kérdésekről, amelyekre választ kell adni, az egyház küldetéséről a legszegényebbek, a migránsok, az igazságtalanságot elszenvedők felé. Korunk kérdéseit a Ferenc pápával, családtagjaival (mint az unokaöccse, José Ignacio Bergoglio), XVI. Benedek pápával készült exkluzív interjúk alapján mutatja be. Megszólal Luis Antonio Tagle bíboros, a Népek Evangelizációja kongregáció prefektusa; Charles Scicluna érsek, a Hittani Kongregáció helyettes titkára, valamint Norma Pimentel nővér, aki az Egyesült Államok és Mexikó közti határon segíti a migránsokat és Ferenc pápa régi barátja, Abraham Skorka rabbi is.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata