Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Felmondott a The New York Times véleményrovatának szerkesztője

Forrás: Mandiner | Szemlézés időpontja: 2020. július 16. 09:46

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Döntését a kollegiális tisztelet hiányára és az „illiberális munkakörnyezetre” alapozta.

Felmondott Bari Weiss, a neves amerikai napilap, a The New York Times véleményrovatának szerkesztője. Terjedelmes felmondólevelében általános rendszerszintű problémákra és a közösségi média keresleti igényeinek szolgalelkű kiszolgálására hívja fel a figyelmet.

Weisst állítása szerint a szerkesztőségben az utóbbi időben igencsak elterjedt a nácizás és a rasszistázás, s ennek nem egyszer maga is áldozatául esett. Weisst több kollégája is már rég „kigyomlálta” volna a szerkesztőségből, mások nyíltan bigott hazudozónak titulálták az újságírót.

Az újságírónő nyílt felmondólevelében számon kéri a szerkesztőség vezetőjét is, kifejezetten leszögezve azt, hogy ami a toxikus munkakörnyezetben történik, az jogi szempontból minden bizonnyal a hátrányos megkülönböztetés kategóriájába esik.

„Nem is értem, hogy hogyan hagyhatta, hogy ez a viselkedés következmények nélkül határozza meg a munkahelyi mindennapokat, s hogy mindez a nyilvánosság és a teljes személyzet szeme láttára történjen” – kérve számon az elmúlt időszakot főnökén Weiss.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata