Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Felszólalt az SZFE új urai ellen az Ódry Színpad névadójának örököse

Forrás: HVG | Szemlézés időpontja: 2021. január 19. 08:06

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Ódry Árpád dédunokája a harmincas évek támadásaihoz hasonlítja a Színház- és Filmművészeti Egyetem elleni intézkedéseket, és felszólítja az egyetem új vezetését, hogy adják át a tiltakozóknak Ódry mellszobrát az épületből.

Fischer Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) színpadának névadója, Ódry Árpád színész dédunokája közleményt juttatott el a hvg.hu-nak, amelyben felszólítja az SZFE új vezetését, hogy adják át Ódry Árpád mellszobrát Ódry „valódi örököseinek”, azaz a szabad művészeknek, azoknak a bátor oktatóknak és diákoknak, akik ma Magyarországon ébren tartják a szabadság lángját.

Az ügy előzménye, hogy az SZFE Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az Ódry Színpadot is; az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. Az azelőtt 70 napig a hallgatók által blokád alatt tartott épületet egyébként is lezárták az egyetem polgárai elől már novemberben, a járványügyi szabályok szigorításakor; egyetemi forrásaink azt állítják, onnan legfeljebb a személyes tárgyakat szabad elhozni, azaz legfeljebb a fogmosó poharakat lehet kihozni, de például a korábbi előadások díszleteit már nem engedik elmozdítani vagy használni.

Így pedig természetesen az Ódry Színpad büféjében 1964 óta álló Ódry Árpád-mellszoborhoz sem lehet hozzáférni; a szobor Konyorcsik János munkája.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata