Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Kutatás bizonyítja, hogy a babákkal játszó gyerekek sikeresebb felnőttek lehetnek

Forrás: Nők Lapja | Szemlézés időpontja: 2020. október 1. 16:45

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A babázás gyerekek fejlődésére gyakorolt jótékony hatásait vizsgálta a Barbie és a Cardiff Egyetem közös tanulmánya, amelyből többek között kiderült, hogy babázás közben aktivizálódik az agy társas készségekért, például az empátia kifejlődéséért felelős része. Ezek a készségek pedig meghatározóak lehetnek a gyerekek későbbi érzelmi, szociális élete, valamint iskolai sikerei szempontjából. A Barbie kapcsolódó magyarországi felmérése emellett rámutatott arra is, hogy ezt az aspektust szinte minden szülő kulcsfontosságú, fejlesztendő területnek tartja.

Elsőként mutatta ki képalkotó eljárással a babázás a gyerekek agyára gyakorolt hatását Dr. Sarah Gerson, a Cardiff University kutatója és csapata. Az elmúlt másfél évben végzett kutatás során összesen 33 4 és 8 év közötti gyerek agyi tevékenységét figyelték meg babázás közben. A vizsgálat szerint az agy társas információfeldolgozásért, így például az empátiáért is felelős része akkor is működésbe lépett, amikor a gyerekek egyedül játszottak. Utóbbi esetben a fiúk és a lányok agyi aktivitásában sem tapasztaltak eltérést.

„Ez egy teljesen új felfedezés. Akkor használjuk az agyunk ezen területét, amikor másokra gondolunk, vagy ha kifejezetten más emberek gondolatain vagy érzésein gondolkodunk. A problémamegoldó vagy építő játékokkal szemben a babázás arra ösztönzi a gyerekeket, hogy megteremtsék a saját képzeletbeli világukat és más emberekről, a velük való interakcióról gondolkozzanak.

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata