Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Merkely Béla szerint decemberben már olthatnak koronavírus ellen

Forrás: Népszava Online | Szemlézés időpontja: 2020. október 29. 08:40

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Közelebb van a megoldás, mint gondolnánk?

Decemberben Európában már oltani fognak koronavírus ellen - vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az Origónak adott interjújában.

Merkely Béla hangsúlyozta, először a Covid-ellátásban részt vevő egészségügyben dolgozókat és az idős betegeket célszerű beoltani. Őket a kevésbé veszélyeztetett fiatal generáció követheti. A szakember becslése szerint ehhez a művelethez több száz millió adagra lesz szükség. Jelezte, az első vakcinák bevizsgálását novemberre befejezik.

 

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata