Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Sok ezren tüntetnek az SZFE szabadsága mellett

Forrás: 24.hu | Szemlézés időpontja: 2020. október 23. 19:17

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai, valamint a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók az ország különböző egyetemeiről demonstratív felvonulást szerveztek október 23-ra „a szellemi szabadság jegyében”.

„Várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás” – fogalmaztak az esemény leírásában.

A tüntetők 16 órakor kezdtek gyülekezni Műegyetem rakparton, ahonnan nem sokkal fél öt után indultak el, hogy a Március 15-e téren fáklyákat gyújtsanak.

Tudósítóink szerint sok ezren gyűltek össze, a Műegyetem központi épületétől a Szabadság hídig ért a tömeg, amelynek zömét fiatalok teszik ki.

A gyülekezés közben Fullajtár Andrea, az SZFE tanára egy jármű platóján elszavalta a Nemzeti dalt, a vonulás megkezdése után nem sokkal pedig mentőt kellett hívni egy idősebb nőhöz.

A Szabadság hídon átvonuló menet eleje negyed hatra elérte az Erzsébet híd pesti lábát, de a vége még mindig a Gellért térnél volt. A szervezők realizálták, hogy a tömeg nem fog elférni a Március 15-e téren, ezért sokan egyből továbbhaladtak a Ferenciek tere felé. A téren rengeteg fáklyát gyújtottak.

A tüntetők olykor kórusban énekelni kezdtek, felcsendült az Ég a város, a Ha én rózsa volnék és a Kicsi vagyok én is, gyakran zúgott a szabad ország, szabad egyetem rigmus is.

A szervezők terve az volt, hogy a Március 15-e térről a tiszteletadás jegyében némán vonulnak át az Urániához, ez azonban nem egészen így alakult, sokan tapsoltak menet közben. Az Uránia előtt 18 órától az SZFE-s hallgatók által szervezett megemlékezés várja a menetet, a program koncertekkel és beszédekkel folytatódik.

A tömeg egy része már megérkezett, a műsorral azonban várni kell, mert a menet vége még csak az Erzsébet hídnál van, mondta be egy lány a színpadról. Az újabb és újabb érkezőket tapssal köszöntik. Az egyetem ablakaiból SZFE-sek integetnek. Negyed hétkor elkezdődött az első koncert, a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara a Hevesi teremből játssza Beethoven Egmont Nyitányát, ezt streamelik a tömegnek, amelynek vége az Astoriáig ér. Az előadás végén a zenészek kiálltak az ablakba, hatalmas ováció fogadta őket.

Címkék

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata