Hírek nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Gálvölgyi János: Létezik a háttérhatalom, tehetségnek hívják

Forrás: Színház Online | Szemlézés időpontja: 2020. október 19. 13:29

Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az SZFE kapcsán azt mondja, az 1930-as években már elindult egy hasonló támadás a színművészeti ellen, mint most. Fura, hogy ezek a dolgok hogyan és miért megismétlődnek meg.

A művészt többek közt arról kérdezték, ha visszagondol az 52 éves pályájára, van-e olyan, amin esetleg módosítana, ha megtehetné, módosítana-e a kicsi és nagyobb szerepek arányán. Gálvölgyi János ennek kapcsán elmondta: “Kevesebb egy előadás alatt húsz-negyven embernek, vagy ennyi év alatt a televízióban pár millió embernek örömet okozni? Mennyivel nagyobb bűn eljátszani rosszul a Hamletet! Nekem a Jóisten ezt a képességet adta, másnak ilyen képessége nincs, más meg tud nagyon unalmasan vagy nagyon jól színjátszani. Molnár Ferenc Ibolya című darabjában azt mondja a főszereplő, Ibolya: “Miért akarják, hogy jobban játsszak, mint ahogy tudok? Én így tudtam játszani.” Ennyi futotta most ebben, az itteni életemben a tehetségemből; biztos, hogy erre lettem ideküldve, hogy ezt csináljam. Ha eljátszottam volna a Shakespeare-összest meg Goethe Faustját, maga nem hívna fel engem, azt sem tudná, hogy ki vagyok. (…) Rajongani tudok fiatalokért, napokig oda tudok lenni egy-egy fiatal színészért, és borzasztó szomorú vagyok, ha rossz színházat látok. A vígjáték is lehet nagyon rossz, lehet ripacséria, lehet mindenféle. Aztán az ember kap egy levelet, hogy: Édesanyám meghalt rákban, egy éve nem tudtam nevetni, köszönöm ezt az öt percet magának.”

Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.

Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.

Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.

Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:

a Szemle.hu csapata